WordPress és a vállalkozás, és egy kis KATA

A válllkozó midig kissé a föld felett jár...Úgy gondolom, hogy aki a WordPress Magyarország Közösség oldalain többször megfordult, az tudja – legalábbis láthatta – , hogy üzemeltetek egy kis WordPress-alapú miniportált, a konyvelozona.HU oldalt, ahol könyvelési, adózási, társadalombiztosítási, számviteli tanácsokat adunk, a jogi nyelvezetről magyar érthető nyelvre fordítunk/értelmezünk magyar gazdasági szabályokat.

Az is igaz, hogy a WordPress Magyarország felületein Farkas Győző (alias FYGureout) néven lehet velem találkozni, de az itteni rendhagyó témaválasztásom miatt úgy gondoltam, hogy a jelenlegi foglalkozásom szerinti felhasználónévvel regisztrálok, és mondom el azt, amit ebben a témában feltétlenül szeretnék megosztani a WordPress Magyarország Közösségének tagjaival, hiszen oly’ sok mindent kaptam ettől a Közösségtől a WordPress-szel kapcsolatban, hogy éppen ideje visszaadnom egy kicsit az én területemről, az adózásról, a könyvelésről, a számvitelről, a társadalombiztosításról, egyáltalán: a vállalkozásról.

Sokan megkerestek már privát üzenetben, Skype-on, Messengeren, emailben ügyes-bajos vállalkozási gondjaikkal, kérdéseikkel, így nagyjából tudom, hogy ezt a Közösséget mennyiben érintik a vállalkozásokkal kapcsolatos jogszabályok, hol vannak a kapcsolódási pontok, mik lehetnek a neuralgikus pontok, így ezt az írásomat kissé ebből az aspektusból kell nézni. Kiegészítő (azaz, fő) információkat továbbra is a konyvelozona.HU oldalakon javallott megolvasni, a cikk végén adok pár linket, amelyek szorosan kapcsolódnak a mi témánkhoz.

Nos, akkor nézzük meg, hogyan kapcsolódik egy WordPress-alapú oldal elkészítése a vállalkozáshoz, és mi is az a KATA?

WordPress és a vállalkozás, és egy kis KATA részletei…

Facebook Like Button Plugin magyar nyelvi fordítás

FacebookEgy nappal Karácsony előtt van aki azzal foglalatoskodik a nagy evés-ivás helyett (vagy mellett? :)  ), hogy egy újabb fordítást tegyen a WordPress Magyarország Közösségének asztalára – szerény honlapunkon keresztül.

Sámli pár nappal ezelőtt tette közzé a Zingiri Webshop bővítmény fordítását, ami ennél a fordításnál egy kissé nagyobb lélegzetű volt, de egy “Tetszik” gomb elhelyezésére szolgáló bővítmény fordítása, azaz a Facebook Like Button fordítása, is jó szolgálatot tehet, ha azt szeretnénk, hogy honlapunkon tényleg minden szép magyar anyanyelvünkön szólaljon meg.

[download id=”25″ format=”1″]

 

Hogyan és miért ne válasszunk ingyenes tárhelyszolgáltatót a WordPress-hez sem…

WordPress tárhely napi egy kifli áráért a Maxer.HU-tól… amint rájöttem a Sablon teljes beállításaira megtanulom a használatát és a honlap tényleges indítása előtt azonnal fizetős tárhelyre váltok! Azért választottam ingyenes hostot, mert nagyon kezdő vagyok wp-ben és teljesen laikus ember vagyok…

A fenti idézet a WordPress Magyarország egyik, mai napon jegyzett hozzászólásából származik. Az előzményből csak annyi az említésre méltó, hogy a kedves fórumozó társunk telepített egy WordPress 3.3-at egy ingyenes tárhelyre, majd beillesztett egy népszerű űrlapküldő- és kezelő bővítményt. A bővítmény kipróbálásakor ment minden rendesen, majd észrevették, hogy az űrlap hol kimegy, hol nem, sőt, bizonyos törvényszerűséget is felfedeztek – a szolgáltató erősen szűri a tartalmakat, időnként blokkolja a forgalmat (és még sok mindent felfedezhetnének, ha teljesen értenének az IT világához).

Teljesen rendjén valónak tartom azt a gondolkodást, hogy addig nem adok ki egy vasat sem, amíg nem vagyok abban biztos, hogy működni is fog az a bizonyos dolog, úgy, ahogyan én szeretném. Nehogy feleslegesen kidobott pénz, idő, energia legyen az egész.

Közelítsük meg másfelől a dolgot! Nem egyedi eset az, amiről az idézetben beszél a Fórumtárs, szinte mindnyájan bejárjuk, bejártuk ezt az utat már; adva van a fő felhasználó (az admin, az ötletgazda), esetleg még 2-3 barát is, akik elhatározzák, hogy valamilyen okból megjelennek az interneten.

Gyorsan hadd tegyem hozzá, a nehezedő gazdasági környezet, a recesszió miatt a kis- és középvállalkozások gyors, legkisebb költséggel járó megjelenési módja az internet. Egy iroda, kisebb bolt bérlése szinte felemészti egy társaság minden lehetséges likvid tartalékát, ugyanakkor az esetleges váltás lehetőségét is immobillá teszi.

Nincs manapság olyan olcsó és gyors lehetőség, az interneten kívül, amellyel el lehetne érni a potenciális ügyfél-jelölteket, amellyel fel lehetne hívni a figyelmet a szolgáltatásokra, a kínálatra, amellyel meg lehetne szólítani az emberek sokaságát.

Hogyan és miért ne válasszunk ingyenes tárhelyszolgáltatót a WordPress-hez sem… részletei…

Megjelent a WordPress 3.3 verziója

WordPress 3.3 - Sonny Stitt emléke előtt tisztelegveAhogyan azt a WordPress Magyarország hivatalos oldaláról is megtudhatjuk, ma hajnalban betoppant közénk Edward “Sonny” Stitt jazz szaxofonos zenész emléke előtt tisztelgő WordPress 3.3-as verzió.

A fordítást végző csapat annyira kiváló munkát végzett, hogy majdnem a végleges kiadás előtt kiadta a magyar verziót. 😀 Mivel ennek a csapatnak magam is tagja vagyok, első kézből jelenthetem, hogy végig igyekeztünk az egyes verziók változásait úgy lekövetni, hogy a fordítás teljessége közelítse a 100%-ot. Sikerült is, mivel a kiadás napján DjZoNe barátunknak, a csapat vezetőjének, nem volt más tennivalója, mint 2 új sort kellett fordítania, majd összerakta a magyar kiadást, és aki ügyes, meg gyors volt, már le is tölthette, le is töltheti, a WordPress hivatalos magyar nyelvi oldaláról.

A WordPress 3.3 magyar nyelvű hivatalos verziójának letöltését követően, majd használatba vételét követően csak a legnagyobb elégedettséggel dőlhetünk hátra székünkön; a WordPress ismét hozta a megszokott, magas színvonalat, csak néhány újdonságot sorolunk fel a teljesség igénye nélkül:

  • Könnyed fájlfeltöltés, automatikus fájlfelismeréssel, fogd-és-vidd módszerrel,
  • Javítottak az iPad megkjelenésen,
  • Az admin sávot átdolgozták eszköztárrá,
  • Új flyout menüszerkezetet készítettek,
  • Új üdvözlő képernyő született,
  • Sokkal gazdagabbak lettek a felhasználókat segítő részek,
  • Javítottak a közös szerkesztési metóduson,
  • Tumbl importer beépítés,
  • Widget-kezelések fejlesztése,
  • Keresőbarát url címek kezelése, és rugalmas közvetlen linkek,
  • Teljes jQuery UI és a legutóbbi jQuery 1.7.1 verzió szerves része lett a WordPress-motornak,

… és még lehetne folytatni sokáig, de akkor nem marad idő a kipróbálásra. :)

Csak tanácsolni tudjuk, hogy minél hamarabb álljon át mindenki a WordPress 3.3. verziójára, csak azt ne feledjük: frissítés előtt adatbázis, /wp-content alkönyvtár, wp-config.php és .htaccess fájlok mentése!

Természetesen, ez az oldal már a WordPress 3.3-as verziójával fut! :)  :)

Hogyan beszél magyarul a WordPress?

WordPress magyar nyelven

Frissítve: 2011-09-20

Hogyan, hogyan? Hát meg kell kérni rá szépen! :) Abban, aki a WordPress Magyarország honlapjáról tölti le a legutóbbi verziót, talán fel sem merül ez a kérdés, hiszen annyira természetes, hogy anyanyelvünkön szól hozzánk ez a remek rendszer.

A fordítók nem csak elvégzik a magyar nyelvre történő átépítést, hanem komplett magyar nyelvi csomagot készítenek, amelyben már minden, amire a magyar nyelvű megjelenítésnek szüksége van, előre be van állítva. (Valamennyi hivatalos magyar nyelvű verzió a WordPress hivatalos oldalán is elérhető a http://hu.wordpress.org/releases/#latest címen).

Vannak azonban olyanok is, akik az eredeti, angol nyelvű csomagot telepítik (remélhetőleg a létező legfrissebb WordPress verziót), majd utólag kérik meg, hogy szíveskedjen magyarul megszólalni.

Nem túl bonyolult az ő feladatuk sem:

Hogyan beszél magyarul a WordPress? részletei…

Hogyan javítsuk a WordPress Cannot Modify header… hibát?

Előbb-utóbb szinte minden felhasználó találkozik az alábbi hibaüzenettel:

Warning: Cannot Modify header Information - headers already sent by (output started at /home/ [hosting account]/public_html/wp-config.php:57) in /home/ [hosting account]/public_html/wp-login.php on line 202
Warning: Cannot Modify header Information - headers already sent by (output started at /home/ [hosting account]/public_html/wp-config.php:57) in /home/ [hosting account]/public_html/wp-login.php on line 214

A hibaüzenet általában azzal is együtt járhat, hogy a honlapunk helyett egy nagy fehér lap jelenik meg, az admin felületen nem tudunk dolgozni.

Megijedni nem kell, az elhárításnak van egyszerű módja:

Hogyan javítsuk a WordPress Cannot Modify header… hibát? részletei…

Élet a WordPress előtt – szövegszerkesztő, domain név, IP cím

Az internetSzerencsére, egyre többen ismerik fel, hogy a mai életben szinte elengedhetetlen az interneten történő megjelenés, legyen szó akár üzletről, akár politikáról, akár csak saját kedvtelésünk bemutatásáról.

Sajnos, az idősebb korosztály nagyobb része (úgy 35-40-től felfelé) hidegrázást kap attól a szótól, hogy számítógép; tudja nagyon jól, hogy ma már ajánlatokat, szerződéseket, útmutatókat, tájékoztatókat jellemzően emailben küldenek az üzleti partnerek. Tudja jól, hogy a legfrissebb híreket az internetről gyűjtheti be, hogy a világháló sztrádáin élvezet száguldani. Tudja jól, hogy haladni kellene, de nem meri megkérdezni, hogy mit jelent ez, vagy az, szégyenli megkérdezni (főleg egy lényegesen fiatalabbtól), hogy mit és hogyan kell csinálni. Szakembert kell hívnia, ha véletlenül kitörli postafiókját, és kész pánikban van, ha a bekapcsoláskor nem jelentkezik be gépén a megszokott hírportál kezdőlapja.

Tudja jól, hogy kicsinyke üzletének, cégének szüksége lenne egy internetes bemutatkozásra, termékei, szolgáltatásai bemutatására, néhány kedvelt képének közzétételére, örömének, bánatának, eredményeinek közhírré tételére, de mégis lemerevedik a gondolattól: “Hogy a fenébe írjak egy honlapra, egy blogba, hogyan üzemeltethetnék egy saját oldalt, amikor éppen csak emailt tudok írni, éppen csak a szövegszerkesztőt tudom alapfokon használni?”

Ez az! Ennyi elég is!

wordpress-logóIsmételten csak szerencsére, létezik egy nagyon könnyen kezelhető rendszer, melyet úgy hívnak: WordPress.

Egy ingyenes, kiforrott, gyors, publikációs rendszer, melyhez elegendő annyi tudás, amennyi van.

Aztán egy kicsi bátorság, egy kicsi segítség, és a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig , bármilyen honlap összeállítható, üzemeltethető. Ha bármely szakaszban megakadunk, akkor ott van a WordPress Magyarország Közösség, akik készségesen segítenek.

Mielőtt azonban ennyire belemélyednénk a dolgokba, meg próbáltam összeszedni néhány olyan alapkérdést, melyet a Közösség látogatóinak egy része privát levélben szokott feltenni, merthogy nyilvánosan – úgy gondolja – nem meri feltenni.

Élet a WordPress előtt – szövegszerkesztő, domain név, IP cím részletei…

Volt egyszer egy WP Magazin (beköszöntő helyett)

WordPress hivatalos logóA WordPress magyarországi terjesztésének, ismertetésének legnagyobb alakja kétségtelenül Patai László, akit fiatal kora ellenére úgy ismernek a hazai internet világában, mint aki mindig tele van tűzzel, ötletekkel, jobbító gondolatokkal, elképzelésekkel – és mindezeket igyekszik is végrehajtani.

Mintegy 5 évvel ezelőtt elhatározta (többek között), hogy teret ad mindenkinek egy nagyszerű – akkor még – blogmotor, a WordPress megismertetésének, terjesztésének.

Mondhatjuk, szép sikere lett időközben a WordPress-nek, és Patai Laci is nagyszerű gárdát épített maga köré, a WordPress Magyarország köré; mano (Uray Márton), DjZoNe (Lakatos Zsolt), Efrud (Fridrik Béla), Moshu (Horváth Sz. István) – és még sorolhatnám – jól csengő nevek a WordPress Magyarország világában.

Történt egyszer, talán másfél éve (?), hogy Patai Laci gondolt egyet; csináljunk egy WordPress magazint, ahol mutassunk be magyar sablonokat, bővítményeket, érdekességeket a WordPress világából.

És a gondolatot tett követte, elkészült a magazin, wp-magazin.net volt az url-címe. Igen, sajnos, csak volt… :(

Mint oly’ sokszor, a mindennapok tennivalói elsodorták a magazint; olyan egyszerű dolgokkal kellett foglalkozni, mint pl. megélhetés, vagy a WordPress Magyarország Fórum átépítése, vagy egyéb ezer dolog. Egyszerűen nem jutott idő rá, és meg kellett szüntetni.

A fórumon és egyéb helyekről származó visszajelzésekből azonban érzékelhető volt, hogy igény van a magyar nyelven, érthetően leírt segítségekre.

Volt egyszer egy WP Magazin (beköszöntő helyett) részletei…

Chet Baker kódnéven megjelent a WordPress 2.8-as, legújabb verziója

Nagyjából tartva a menetrendet, megjelent a WordPress 2.8. A  híres trombitás és énekes Chet Baker tiszteletére ez a verzió a Baker kódnevet kapta.

Számtalan újdonság, frissítés kapott helyet az új verzióban, több, mint 790 javítást végeztek el az alkotók. A magyar nyelvű, változások teljes listáját tartalmazó cikket DjZoNe klaviatúrájából olvashatjátok a WordPress Magyarország hivatalos honlapján “Megjelent a WordPress 2.8” címmel.

A wordpress.tv oldalán megjelent kb. 3 perces videó (angol nyelvű) összefoglalja a legfontosabb újdonságokat:

A WordPress Magyarország Fordítói Csapata az RC-1 és a végleges verzió közötti változások utolsó simítását végzi, és ma estétől a komplett magyar verzió is letölthetővé válik a hivatalos magyar oldalról.

A türelmetlenebb felhasználók letölthetik az eredeti, angol nyelvű verziót, és a hivatalos wordpress-i18n repositoryból a legutóbbi, nem végleges, magyar nyelvi fájlt is.

[download id=”17″]

[download id=”18″]