Teljes kontrollt adhat a támadóknak a hibás MailPoet bővítmény

Biztonsági rés tátong a népszerű MailPoet WordPress bővítményben. A hírlevelek és automatikus értesítések létrehozását célzó kiegészítőt mintegy 1,7 millióan töltötték le, akiknek weboldalai fölött sebezhetőséget kihasználva gyakorlatilag bárki átveheti az irányítást.
Bővebben

WordPress és a vállalkozás, és egy kis KATA

A válllkozó midig kissé a föld felett jár...Úgy gondolom, hogy aki a WordPress Magyarország Közösség oldalain többször megfordult, az tudja – legalábbis láthatta – , hogy üzemeltetek egy kis WordPress-alapú miniportált, a konyvelozona.HU oldalt, ahol könyvelési, adózási, társadalombiztosítási, számviteli tanácsokat adunk, a jogi nyelvezetről magyar érthető nyelvre fordítunk/értelmezünk magyar gazdasági szabályokat.

Az is igaz, hogy a WordPress Magyarország felületein Farkas Győző (alias FYGureout) néven lehet velem találkozni, de az itteni rendhagyó témaválasztásom miatt úgy gondoltam, hogy a jelenlegi foglalkozásom szerinti felhasználónévvel regisztrálok, és mondom el azt, amit ebben a témában feltétlenül szeretnék megosztani a WordPress Magyarország Közösségének tagjaival, hiszen oly’ sok mindent kaptam ettől a Közösségtől a WordPress-szel kapcsolatban, hogy éppen ideje visszaadnom egy kicsit az én területemről, az adózásról, a könyvelésről, a számvitelről, a társadalombiztosításról, egyáltalán: a vállalkozásról.

Sokan megkerestek már privát üzenetben, Skype-on, Messengeren, emailben ügyes-bajos vállalkozási gondjaikkal, kérdéseikkel, így nagyjából tudom, hogy ezt a Közösséget mennyiben érintik a vállalkozásokkal kapcsolatos jogszabályok, hol vannak a kapcsolódási pontok, mik lehetnek a neuralgikus pontok, így ezt az írásomat kissé ebből az aspektusból kell nézni. Kiegészítő (azaz, fő) információkat továbbra is a konyvelozona.HU oldalakon javallott megolvasni, a cikk végén adok pár linket, amelyek szorosan kapcsolódnak a mi témánkhoz.

Nos, akkor nézzük meg, hogyan kapcsolódik egy WordPress-alapú oldal elkészítése a vállalkozáshoz, és mi is az a KATA?

WordPress és a vállalkozás, és egy kis KATA részletei…

Megjelent a WordPress 3.3 verziója

WordPress 3.3 - Sonny Stitt emléke előtt tisztelegveAhogyan azt a WordPress Magyarország hivatalos oldaláról is megtudhatjuk, ma hajnalban betoppant közénk Edward “Sonny” Stitt jazz szaxofonos zenész emléke előtt tisztelgő WordPress 3.3-as verzió.

A fordítást végző csapat annyira kiváló munkát végzett, hogy majdnem a végleges kiadás előtt kiadta a magyar verziót. 😀 Mivel ennek a csapatnak magam is tagja vagyok, első kézből jelenthetem, hogy végig igyekeztünk az egyes verziók változásait úgy lekövetni, hogy a fordítás teljessége közelítse a 100%-ot. Sikerült is, mivel a kiadás napján DjZoNe barátunknak, a csapat vezetőjének, nem volt más tennivalója, mint 2 új sort kellett fordítania, majd összerakta a magyar kiadást, és aki ügyes, meg gyors volt, már le is tölthette, le is töltheti, a WordPress hivatalos magyar nyelvi oldaláról.

A WordPress 3.3 magyar nyelvű hivatalos verziójának letöltését követően, majd használatba vételét követően csak a legnagyobb elégedettséggel dőlhetünk hátra székünkön; a WordPress ismét hozta a megszokott, magas színvonalat, csak néhány újdonságot sorolunk fel a teljesség igénye nélkül:

  • Könnyed fájlfeltöltés, automatikus fájlfelismeréssel, fogd-és-vidd módszerrel,
  • Javítottak az iPad megkjelenésen,
  • Az admin sávot átdolgozták eszköztárrá,
  • Új flyout menüszerkezetet készítettek,
  • Új üdvözlő képernyő született,
  • Sokkal gazdagabbak lettek a felhasználókat segítő részek,
  • Javítottak a közös szerkesztési metóduson,
  • Tumbl importer beépítés,
  • Widget-kezelések fejlesztése,
  • Keresőbarát url címek kezelése, és rugalmas közvetlen linkek,
  • Teljes jQuery UI és a legutóbbi jQuery 1.7.1 verzió szerves része lett a WordPress-motornak,

… és még lehetne folytatni sokáig, de akkor nem marad idő a kipróbálásra. :)

Csak tanácsolni tudjuk, hogy minél hamarabb álljon át mindenki a WordPress 3.3. verziójára, csak azt ne feledjük: frissítés előtt adatbázis, /wp-content alkönyvtár, wp-config.php és .htaccess fájlok mentése!

Természetesen, ez az oldal már a WordPress 3.3-as verziójával fut! :)  :)

Élet a WordPress előtt – domain név, IP-cím, tárhely, blog

Mi a domain név és az IP-cím összefüggése?

konyvelozona-domainA domain név az internetre csatlakozó számítógépek azonosítására szolgáló név. Az azonosítás műszakilag az IP-címekkel történik, ezek könnyebb megjegyezhetősége érdekében vezették be. Minden domain névhez tartozik egy IP cím.

Valljuk be őszintén, ha azt mondja a szolgáltatónk, hogy az internetes címed 987.012.543.612, akkor nagyot néznénk, és több tucat kedvenc oldalunk elérése nehezebb lenne, mert nehezebben jegyzünk meg hosszú számsorokat, mint neveket.

Próbáljuk ki! Írjuk be a böngészőnk keresősorába a következő számsorozatot: 195.228.240.145, majd nyomjunk egy Enter gombot; pontosan oda jutunk, mintha azt írtuk volna be: http://www.origo.hu.

Tehát, ha az internetszolgáltatótól vásároltunk egy domain nevet, pl. konyvelozona.hu, vagy ambassador-pecs.hu, vagy  word-press.hu, stb., akkor az pontosan olyan, mint amikor az önkormányzaton a kezünkbe nyomják a lakcímkártyát; X. Y. lakik itt, és itt, ilyen utca, ilyen szám alatt. Csak a mi tartózkodási helyünket azonosítja, és nem másét. (Ha tudják a lakcímnyilvántartó kártyánk számát, akkor az arra illetékesek meg tudják állapítani, hogy ki vagyok, hol lakom, és szépen lassan minden illetékes tudomást szerez róla, hogy ott lakom – a postástól, a vízműig, az APEH-től a körzeti orvosig mindenki. Ha kapcsolatba akarnak kerülni velem, akkor ott keresnek. Ugyanúgy, ahogy az interneten az IP címek alapján azonosítják tartózkodási helyemet; a partneremnek elég, ha megtalál, nem érdekli, hogy miképpen, technikailag az internetszolgáltatóm végzi el a háttérmunkát.)

Ki a tárhelyszolgáltató, mi a tárhely-szolgáltatás?

Hostgator tárhelyszolgáltatóAz mindenki számára nyilvánvaló és közismert, hogy a számítógépben lakozó eszközök közül az adatok tárolásáért a winchester (HDD – Hard Disk Drive), és/vagy a CD (Compact Disk), és/vagy a DVD (Digital Video Disc), és/vagy a FDD (Floppy Disk Drive), és/vagy az USB (Universal Series Bus) – másik nevén PenDrive (ejtsd: pendrájv) a felelős, hogy csak a leggyakoribbakat soroljuk fel.

Ezeket az adattárolásért felelős eszközöket, berendezéseket összefoglaló néven háttértáraknak nevezzük.

Amikor egy levélben barátunk elküldi a közös bulink képeit, vagy barátnőnk elküldi a képes receptgyűjteményét, akkor a levél mellékletét elmentjük ezeket a számítógépünk egyik sarkába, hogy később úgy nézzük át őket, hogy nem kapcsolódunk az internetre.

Amikor feleségünk önfeledten ünnepli az X. házassági évfordulónkat, és a mi bánatos ábrázatunkról kárörvendően kétszáz fotót készítenek barátaink, akkor a digitális fényképezőgépek háttértárolójáról (igen, az a kis lapos izé is adattároló!) a számítógépünk háttértárolójára másoljuk az adatokat, és ott tároljuk őket. Ha kedvesünk szól, hogy “Drágám, mutasd meg a szüleimnek az x., az y., a z. évforduló képeit!”, akkor mi pattanunk, és a háttértárolóból néhány kattintással elővarázsoljuk a képeket, hogy a drága mama megkönnyezhesse az ő édes kicsi lányának nagy-nagy szerencséjét…

Alapelv: Nincs az a háttértároló, amit ne tudnánk rövid idő alatt kinőni. Nincs az a winchester, ami hamar-hamar ne telne meg. :)

Élet a WordPress előtt – domain név, IP-cím, tárhely, blog részletei…

Élet a WordPress előtt – szövegszerkesztő, domain név, IP cím

Az internetSzerencsére, egyre többen ismerik fel, hogy a mai életben szinte elengedhetetlen az interneten történő megjelenés, legyen szó akár üzletről, akár politikáról, akár csak saját kedvtelésünk bemutatásáról.

Sajnos, az idősebb korosztály nagyobb része (úgy 35-40-től felfelé) hidegrázást kap attól a szótól, hogy számítógép; tudja nagyon jól, hogy ma már ajánlatokat, szerződéseket, útmutatókat, tájékoztatókat jellemzően emailben küldenek az üzleti partnerek. Tudja jól, hogy a legfrissebb híreket az internetről gyűjtheti be, hogy a világháló sztrádáin élvezet száguldani. Tudja jól, hogy haladni kellene, de nem meri megkérdezni, hogy mit jelent ez, vagy az, szégyenli megkérdezni (főleg egy lényegesen fiatalabbtól), hogy mit és hogyan kell csinálni. Szakembert kell hívnia, ha véletlenül kitörli postafiókját, és kész pánikban van, ha a bekapcsoláskor nem jelentkezik be gépén a megszokott hírportál kezdőlapja.

Tudja jól, hogy kicsinyke üzletének, cégének szüksége lenne egy internetes bemutatkozásra, termékei, szolgáltatásai bemutatására, néhány kedvelt képének közzétételére, örömének, bánatának, eredményeinek közhírré tételére, de mégis lemerevedik a gondolattól: “Hogy a fenébe írjak egy honlapra, egy blogba, hogyan üzemeltethetnék egy saját oldalt, amikor éppen csak emailt tudok írni, éppen csak a szövegszerkesztőt tudom alapfokon használni?”

Ez az! Ennyi elég is!

wordpress-logóIsmételten csak szerencsére, létezik egy nagyon könnyen kezelhető rendszer, melyet úgy hívnak: WordPress.

Egy ingyenes, kiforrott, gyors, publikációs rendszer, melyhez elegendő annyi tudás, amennyi van.

Aztán egy kicsi bátorság, egy kicsi segítség, és a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig , bármilyen honlap összeállítható, üzemeltethető. Ha bármely szakaszban megakadunk, akkor ott van a WordPress Magyarország Közösség, akik készségesen segítenek.

Mielőtt azonban ennyire belemélyednénk a dolgokba, meg próbáltam összeszedni néhány olyan alapkérdést, melyet a Közösség látogatóinak egy része privát levélben szokott feltenni, merthogy nyilvánosan – úgy gondolja – nem meri feltenni.

Élet a WordPress előtt – szövegszerkesztő, domain név, IP cím részletei…

Volt egyszer egy WP Magazin (beköszöntő helyett)

WordPress hivatalos logóA WordPress magyarországi terjesztésének, ismertetésének legnagyobb alakja kétségtelenül Patai László, akit fiatal kora ellenére úgy ismernek a hazai internet világában, mint aki mindig tele van tűzzel, ötletekkel, jobbító gondolatokkal, elképzelésekkel – és mindezeket igyekszik is végrehajtani.

Mintegy 5 évvel ezelőtt elhatározta (többek között), hogy teret ad mindenkinek egy nagyszerű – akkor még – blogmotor, a WordPress megismertetésének, terjesztésének.

Mondhatjuk, szép sikere lett időközben a WordPress-nek, és Patai Laci is nagyszerű gárdát épített maga köré, a WordPress Magyarország köré; mano (Uray Márton), DjZoNe (Lakatos Zsolt), Efrud (Fridrik Béla), Moshu (Horváth Sz. István) – és még sorolhatnám – jól csengő nevek a WordPress Magyarország világában.

Történt egyszer, talán másfél éve (?), hogy Patai Laci gondolt egyet; csináljunk egy WordPress magazint, ahol mutassunk be magyar sablonokat, bővítményeket, érdekességeket a WordPress világából.

És a gondolatot tett követte, elkészült a magazin, wp-magazin.net volt az url-címe. Igen, sajnos, csak volt… :(

Mint oly’ sokszor, a mindennapok tennivalói elsodorták a magazint; olyan egyszerű dolgokkal kellett foglalkozni, mint pl. megélhetés, vagy a WordPress Magyarország Fórum átépítése, vagy egyéb ezer dolog. Egyszerűen nem jutott idő rá, és meg kellett szüntetni.

A fórumon és egyéb helyekről származó visszajelzésekből azonban érzékelhető volt, hogy igény van a magyar nyelven, érthetően leírt segítségekre.

Volt egyszer egy WP Magazin (beköszöntő helyett) részletei…